Előbb utóbb mindenkit utolér az idő vasfoga. Ilyenkor jó ötlet lehet pár hetet, esetleg hónapot kihagyni a játékból, hogy új ötletetekkel, célokkal gyarapodjon a karakter. Azonban nem kevés dologra érdemes a szünet előtt és főképp utána odafigyelni.
Egy rendszeres LARP-on érdemes vezetni a karakter naplóját. Leírni, hogy mi történt vele, mik voltak a céljai az adott játékon, és ezeket hogyan hajtotta végre, vagy miért vetette el őket. Ez a mesélőknek is kifejezetten hasznos lehet, mondjuk tapasztalati pont osztásnál, hogy belelássanak kicsit jobban a karakter fejébe, és megértsék a céljaikat, az élményeiket.
Egy részletesen vezetett napló egy hosszabb szünet után válik igazán hasznossá. Az eltelt idő egyik haszna, hogy felejtünk valamennyit, és új szemszögből tekinthetjük végig a leírtakat. A napló segít feleleveníteni azt, amit az idő kitörölt, és segít ráhangolódni a játékra.
A másik fontos dolog, a karakterlap szemrevételezése. Lehetnek rajta olyan értékek, melyek rendszeresebb törődést igényelnek, mint például jó pár háttér a WoD játékokban. Ezeket mindenképp érdemes alaposan áttanulmányozni. Ha olyannak tűnnek,melyekre hatással lehet hosszas kihagyás (kapcsolatok, nyáj, stb.) akkor javaslom egy cselekvés leadását, ezeket célozva. A megfelelő szavak a "felelevenítem, megújítom, megvizsgálom" és társaik.
Azonban még ekkor is lehetséges, hogy a mesélő döntése szerint, egyik másik valamilyen mértékben romlani fog. Ekkor sincs sok elveszve. A karakternek a múltból fakadóan sok tapasztalata van ezek kezelésében, és kialakításuk újra sokkal egyszerűbb feladat, mint az első alkalommal volt.
Utolsó sorban érdemes újra átolvasni a szabályokat. Lehetséges, hogy az elmúlt idő alatt megváltoztak, de ha nem akkor is hasznos a felelevenítésük. Még az is lehetséges, hogy újabb trükköt veszel észre, újabb módot, ahogyan használhatod a karaktered képességeit.
Persze ez így összességében elég sok munkának tűnhet, de mindenképp megtérül hosszútávon. Sokkal könnyebb lesz neked is a visszaszokás egy rendszeres játékba, és a mesélőnek is kevesebb fejfájást okozol, mely mindig jó érv arra, hogy dolgozz kicsit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése