Fantasy a fantasy-ban

Avagy olvashat-e a karakterem Lovecraft-ot? Mi a helyzet Anne Rice-al?

Nem hiszem, hogy túl gyakran felmerülne ez a kérdés egy játék során. Személy szerint három karakterem volt eddig, aki elég geek volt ahhoz, hogy felmerüljön, hogy mit ismerhet és mit nem. 

Első lépés, hogy beszéld meg a mesélővel. Addig nem lesz vele gond, amíg az ebből eredő tudást, nem akarja a karakter átültetni a játék valóságára. Szegény mesélő is ugyan azokból a szörnyekből és legendákból táplálkozik, mint te, Kedves Játékos, és attól, hogy olvastál néhány Anita Blake könyvet, még ne feltétlen tudja képzettség nélkül a karaktered, hogy mit használjon egy szembejövő szörnyeteggel szemben. Sajnos itt összemosódhatnak a játékvilág legendái és amit kedvenc szerződ leírt ponyvájában. 

Lovacraft egészen necces a legtöbb esetben. Annyira alapvető dolgokat fektetett le a horror témájában, ami sok más játékban is visszaköszön bizonyos formában. Eme szörnyek a legtöbb valóságban beleillenek a világba, és jó kaland alapot adhatnak követőik. Great Old One-ok vannak D&D-ben is, Dresdenverse-ben is (Csak, hogy két szélsőséget említsek). A kultisták, rémlátomásaik, és tevékenységük remekül illik majd minden stílushoz, játékhoz, rendszerhez.

Szóval meg kell beszélni, hogy hol a határ a játékostársaiddal, mesélőddel. Legjobb esetben megegyeztek, de szintén a mesélőé a végső szó. Lehet, hogy Dagon történetet akar beleszőni a Mage kalandba, és ha egyből felismeri a halembereket a karaktered, hol lesz a meglepetés?

De ha kiszúrsz így a mesélővel, ne csodálkozz, ha ő is ki fog veled. Attól, hogy Sam Winchester-nek sikerül bezárnia sóval egy szellemet egy körbe, kedves mesélődnek minden könyvben benne van a tanács, hogy szabadon változtasson meg bármit, amiről úgy gondolja, hogy meg kell. Javaslom, tegye is meg. Igazán fokozza a horror hangulatát, ha valamiről, amire azt hitted biztos fegyver kiderül, hogy nem működik.

Ebből kiindulva felmerülhet a másik kérdés is, ami már kevesebb vizet zavar. Van-e szerepjáték a szerepjátékban? Modern urban fantasy-kban, ahol a rejtett, a tömegek számára nem ismert háttérvilág ad helyet a kalandoknak, biztosan akad példája a szerepjátékoknak. Harry Dresden pl. egy csapat egyetemista vérfarkassal szokott D&D-t játszani, és barbár karaktere van, de beszól, ha a tűz golyó nem úgy viselkedik, ahogy azt ő a valóságban megszokta. Persze le is hurrogják a többieket, mert senki nem szereti az okoskodókat.

WoD-ban egy Black Dog nevű kiadó foglalkozik szerepjáték könyvek kiadásával, és a hobbi a Féreghez húzza közelebb a játékosokat. Vagy legalábbis így mesélték nekem, sose merültem el túlzottan a Werewolf játékokban.

Végső soron nem mondok semmi újat azzal, hogy beszéld meg a mesélővel. Ha ártatlan, és nem élsz vissza vele, akkor biztos vagyok benne, hogy nem fogja akadályát látni. Ha ez kell a karaktered személyiségéhez, hát rajta. Amint azonban ebből speckó előnyöket szeretnél faragni...legjobb, ha ezt a könyvben lévő statisztikákkal is lefekteted.

Azért felmerül a kérdés, hogy nem azért szerepjátékozol, hogy kilépj a mindennapokból, és olyan karaktereket személyesíts meg, ami különbözik tőled? Nem valami másra vágysz, és bújsz ennek a bőrébe? Vajon mit jelent, hogy olyan karakterrel játszol, mely alig különbözik tőled?

A te dolgod, hogy ismerd a karakered képességeit

Elcsépelt frázis, mégis rendszeresen előkerül. Alapvető lenne minden játékosnál, ezért csak azoknak szól, akiknek nem az.

A te dolgod, hogy ismerd a karaktered képességeit. Minden bizonnyal a mesélő is ismeri, és pontosan tudja, hogy hogyan tudnád te megoldani az aktuális problémát, amennyiben a maximumot kihoznád a képességeidből. Kötelessége ismertetni veled ezt? Hol van a határ az elmondom, mit tud a képességed és az elmondom, hogyan használd őket hatékonyan között?

Másrészt, ezzel a mesélőtől veszed el az agykapacitást, a többiektől, meg a játékra szánt időt. Mivel nem ismered a képességeidet, nem tudsz előre gondolkodni, nem tudod követni az eseményeket, nincs terved, hogyan fogod a részedet kivenni a harcból, hogyan támogatod a tolvajt, miközben a palotában ólálkodik. Mikor rád kerül a sor a körben, akkor fogod megkérdezni, hogy "Mit is csinál ez?"

Várod, hogy szerepjáték néven a mesélő letolja a torkodon a sült galambot.

Természetesen vannak, akik elfoglaltak, és nem tudnak hétről hétre frissen tartani, vagy épp megtanulni 4-5 oldalnyi leírást. Néha mindenkivel előfordul az ilyen. De ha rendszeresen, akkor érdemes elgondolkodni arról, hogy lehet, hogy életed éppen olyan szakaszát éled, amikor nem fér bele a szerepjáték.

Igen, tán kissé túl szigorú ez, nem is szoktam ennyire komolyan érvényesíteni ezt. Ettől még nem tölt el örömmel. Ezért is írom ezt. Ez olyasmi, amin egy nagyon kicsi elhatározással, hozzáállásbeli változtatással lehetne változtatni, nem igényel valójában sok időt, vagy energiát.

Gyakorlati kalandozás 1.

Minden csapatban a nekromanta tud a legjobban varrni.

Újabb értelmetlen blogbejegyzés

Eltűntem egy időre innen. Eléggé betelt a naptáram. Nem egy érdekes cikk ez, csupán egy blog bejegyzés szerepjátékos dolgaimról.

Az előző év valójában eléggé szegényes volt számomra játékokból. Egy-két havonta jött össze egy asztali játék, és havonta egy élő alkalom, amire vagy elmentem, vagy nem. Szóval visszatekintve eléggé szegényes volt, és bőven volt időm a bloggal, és más dolgokkal foglalkozni.

Aztán a fordulópontot a Hammertime-ban tartott New York by Night hozta. Egy ismerősöm nyaggatására mentem el a második alkalommal, meglehetősen szkeptikus hozzáállással, de meggyőzött a játék. Életem első sok csapatos játéka ez, és kifejezetten tetszik, hogy ugyan azt a történetet játsszuk 25 játékossal. A legszebb az egészben, hogy a harmadik alkalommal megtörtént, amit nagyon reméltem. Az egyik csapat megszervezett egy New York-i elíziumot. Az egész csapat egy helyen volt egy rövid 1-2 órát élő szerepjáték alkalmon. Csodálatos volt látni, ahogy felállnak a játékosok, és kezdik megszemélyesíteni a karaktereiket, leküzdik idegességüket, és a herceg elé járulnak.

Kuba: nem egy fejlett ország, de tudják, mikor gyártottak szép autókat

Itt az első alkalmon kaptam egy meglepő meghívást egy Kubában, a közelmúltban játszódó Vampire játékra. nagyon megfogott az ötlet. Annyira más lehetőségeket tartogat, mint amiket eddig megéltem. Teljesíti mindenféle romantikus elvágyódásomat a mindennapokból. Sajna eddig csak egy alkalom volt, de már ennyiből rá kellett jönnöm, hogy nagyon más rutinokat kell kialakítani ebben az országban, mert a megszokottak egyszerűen nem működnek. Valójában elmaradott annyira az ország, hogy azok a dolgok, amik nekem, játékosnak természetesek (albérlet keresés az interneten, fórumokból tájékozódás), amik egy idősebb vámpírnak idegeneknek, nehézkesek, de egy nyugati országban szükségesek, nehezen kivitelezhetőek, vagy egyszerűen nincsenek. E miatt a karakterhez közelebb álló megoldásokhoz kell alkalmazkodnom, amit neki normálisak, de nekem idegenek. Nagyszerű élmény volt ez a felismerés. Remélem még folytatódik... (Remélem olvassa, akinek szól.)

Közben meg egy régi vágyam is valóra vált. Sikerült összehoznunk egy Numenera csapatot. Velük 1-2 hetente jövünk össze, szerencsére elég gyakran. Teljesen elfogultan tudok erről csak nyilatkozni, csodás. Nagyon tetszik a rendszer egyszerűsége. Negyedóra alatt el tudom magyarázni, és utána lehet játszani is vele. Úgy vélem jogos a hype körülötte. Egyszerű, mégis klasszikus szerepjáték élményt ad egy kicsit tovább gondolva azt. Tökéletesen megfér egymás mellett egy fantasy gondolkodású karakter egy science-fiction gondolkodásúval. Lényegében azt játszol benne, amit akarsz, ahogy elképzelted, és bele fog illeni egy ilyen kaotikus világba. Mindezt egy rendkívüli mesélővel.

Közben elkezdtünk egy Chronicles of Darkness Vampire játékot. Londonban, 2050-ben. Nem cyberpunk crossover, csupán részletekben érezhető a 30 év, de nagyon hangulatos. Sajnos még egy keveset játszottunk, de jó megismerni annak a játéknak az újragondolását, amivel már talán túl sokat is játszottam. Nagyon érződik a szabálykönyvön a 20 év tapasztalat és a végtelen visszajelzés a játékosoktól. Miközben a szabálykönyveket olvastam, több helyen egyértelmű volt, ha valamit azért írtam bele, mert a játékosok 3000szer rákérdeztek. Például egyértelműen, egyszerű mondatban leírták, hogy a Jelenés 1-el látsz a sötétben.

Szóval itt egy oldal, minden kritikai gondolkodást félretéve. Hálás vagyok a játékokért, nagyon régen sikerült ennyit egyfolytában játszanom, és tény, hogy szívesen mesélek, de sokkal egyszerűbb játszani.Kevesebb meló, kevesebb elköteleződés, felelősség.

Végül is azt tanultam meg, hogy ha játszani akarsz, menj el játszani valahova. Valójában számos lehetőség van, számos csapat, akik szívesen fogadnak, ha megkeresed őket. Gondolom sokaknak ez nem új, viszont nekem az. Nem volt egyszerű leküzdeni a frusztációt, amit idegenekkel való kommunikáció okoz, de addig nyaggattak, hogy már az volt a kellemetlenebb.

Kárpát Konklávé - 2. éjszaka

De nehezen indult az a nap. A koránnál is korábban reggeli, némi alvás még, aztán a kötelező látogatás a csak csalódottságot okozó "uszodában". Legalább a szauna jó volt. Vacsora, majd készülődés. Napnyugtával folytatódhatott végre a játék.

Kárpát konklávé - 1. éjszaka

Szerencsére sikerült eljutnom a Kárpát Konklávéra. Igazság szerint pont az indulás után úgy voltam vele, hogy "Nem kell ez nekem, lenne egy szabad hétvégém.", de most, hogy reggel ezt írom, jobb, hogy kivánszorogtam péntek délben a buszhoz.

A hely teljesen megfelel, rengeteg zuggal, rejtett szobával, meg fura módon megközelíthető jelentősebb helyszínekkel. A sok alternatív útvonalnak előnye, hogy nagyon ifjú karakteremmel el tudom kerülni a Kamarilla fejeseit, és nem kell folyton térdepelnem, hajlonganom nekik.

Jó pont, hogy a hagyományokkal ellentétben nem volt csúszás a kezdésben. Ez olyannyira ritkaságszámba menő esemény, hogy talán még nem is éltem át eddig. Szóval hatalmas munka van benne, hogy sikerült.

Az események nagyon tetszetősek. Nem kell sok effekt, hogy teljesen magam előtt lássam, ahogy egy gangrel megérkezik ködként és visszaváltozik annak közepén. Nem kell megjátszanom a karakterem ámulatát, vagy félelmét, ahogy Pasek elhalad mellette, ahogy a frusztrációt sem, ahogy folyton kerülni próbálom a két ítélethozót és a számtalan archont.

Pascek őrült. Folyton vicsorog, szeme vérben forog és piszok könnyen tépi ki mások nyelvét. Látom benne, hogy ott tántorog 2-es emberségen, és csak kettőt kell lökni rajta. Azonban ebben a két katasztrófában atombombák röpködnének. Szó szerint.

Mivel a másik ítélethozó Madame Guil. Szóval jó másfél órára egy helységben kellett meghúznom magam vele. Vastag smink, és apró, szinte idegesnek tűnő mozdulatok. Nem beszélve a furmányos, kicsavart, szokatlan ítéletekről, melyeket hoz. Nagyban hozzájárult, hogy érdekes lesz a következő este is.

Telis-tele vagyunk extrém jelmezekkel. Attila karaktere a páncélban, a fellépéssel, és a tudattal, hogy egy matuzsálem, kétszer akkorának tűnik, mint a srác aki játssza a reggelinél. Megtaláltam a tökéletes példát arra, hogy miért nem engednek, engedek, és fogok engedni élő szerepjátékon tzimisce karaktert. Legalábbis addig, amíg nem úgy nézel ki, mint aki tényleg ura a testének, és kedve, ízlése, akarata szerint formálja azt. Amíg nem fogok azért fohászkodni magamban, hogy meg ne tetszek neki, mert akkor kredencet csinál belőlem.

Vagy ott a hátulról tök jól kinéző csaj, vörös, hosszan felvágott ruhában, de mikor megfordul az arcára ragasztott kelések miatt összeomlik a kép. Persze mellette ott vannak a szimplán ronda nosferatuk is. Biztos fájhat már a torkuk a sok szörcsögő beszédtől.

Ott van még Réka szelleme. Agancs, szürke arcfestés, elnyújtott hangok egy félhomályos szobában, miközben szabaduló szoba feladványokat próbálsz megfejteni. Utána meg azon töröd a fejed, hogy picsába kerültem ifjú toreador karakteremmel az árnyföldekre?

A válasz pedig az, hogy kooperációval. A 120 karakterből mindig akad olyan, akinek segítségre lenne szüksége, és cserébe szívesen segít ő is, máshol, cserébe az információért. Mindenki, aki épp nem a saját céljait űzi, akkor a történetet próbálja felgöngyölíteni, melyek során infókat szerezhet a fejesekről, Attiláról, és történetéről. Ebben hatalmas segítségre van, hogy minden karakternek saját, a karakteréhez hű előnyöket találtak ki. Legalábbis az alapján a pár karakterlap alapján, amit eddig láttam. Esetemben annak ellenére, hogy a karakterem, kb. a legfiatalabb toreador, ha nem vértestvér az eseményen, mégis hasznos tagja a csapatnak, mellyel összeverődtem, az előnyéből fakadóan.

Az első este némi iszogatással ért véget, úgy 5 óra tájt. Napnyugtáig mienk az egész kastély, mint emberek. Napnyugtával viszont folytatódik a játék, s mi meglátjuk, vagy befolyásoljuk, hogy mi lesz Attila sorsa, vagy a Kamarilla sorsa. Attól függően, hogy ki kerül az ostor alá.

A második éjszaka története

Az Anarch mozgalom a századfordulón

Nem rég megkértek, hogy írjak pár sort az Anarch mozgalom sorsáról a elmúlt években. Amit 2008-ig kifejtettek az Anarchs Unbound V20 kiegészítőben. Nem fordítás ez, inkább a lényeg kiemelve. Több, apróbb részletet kihagytam, mert nem olyan fontos a nagy képhez. Akit érdekel, kérdezzen nyugodtan ezekről, vagy olvassa el a könyvet. Ez a írás főleg azoknak szól, akiket ez érdekel, de nem tudnak kellően a közös nyelven ahhoz, hogy eredetiben olvassák.