Fantasy a fantasy-ban

Avagy olvashat-e a karakterem Lovecraft-ot? Mi a helyzet Anne Rice-al?

Nem hiszem, hogy túl gyakran felmerülne ez a kérdés egy játék során. Személy szerint három karakterem volt eddig, aki elég geek volt ahhoz, hogy felmerüljön, hogy mit ismerhet és mit nem. 

Első lépés, hogy beszéld meg a mesélővel. Addig nem lesz vele gond, amíg az ebből eredő tudást, nem akarja a karakter átültetni a játék valóságára. Szegény mesélő is ugyan azokból a szörnyekből és legendákból táplálkozik, mint te, Kedves Játékos, és attól, hogy olvastál néhány Anita Blake könyvet, még ne feltétlen tudja képzettség nélkül a karaktered, hogy mit használjon egy szembejövő szörnyeteggel szemben. Sajnos itt összemosódhatnak a játékvilág legendái és amit kedvenc szerződ leírt ponyvájában. 

Lovacraft egészen necces a legtöbb esetben. Annyira alapvető dolgokat fektetett le a horror témájában, ami sok más játékban is visszaköszön bizonyos formában. Eme szörnyek a legtöbb valóságban beleillenek a világba, és jó kaland alapot adhatnak követőik. Great Old One-ok vannak D&D-ben is, Dresdenverse-ben is (Csak, hogy két szélsőséget említsek). A kultisták, rémlátomásaik, és tevékenységük remekül illik majd minden stílushoz, játékhoz, rendszerhez.

Szóval meg kell beszélni, hogy hol a határ a játékostársaiddal, mesélőddel. Legjobb esetben megegyeztek, de szintén a mesélőé a végső szó. Lehet, hogy Dagon történetet akar beleszőni a Mage kalandba, és ha egyből felismeri a halembereket a karaktered, hol lesz a meglepetés?

De ha kiszúrsz így a mesélővel, ne csodálkozz, ha ő is ki fog veled. Attól, hogy Sam Winchester-nek sikerül bezárnia sóval egy szellemet egy körbe, kedves mesélődnek minden könyvben benne van a tanács, hogy szabadon változtasson meg bármit, amiről úgy gondolja, hogy meg kell. Javaslom, tegye is meg. Igazán fokozza a horror hangulatát, ha valamiről, amire azt hitted biztos fegyver kiderül, hogy nem működik.

Ebből kiindulva felmerülhet a másik kérdés is, ami már kevesebb vizet zavar. Van-e szerepjáték a szerepjátékban? Modern urban fantasy-kban, ahol a rejtett, a tömegek számára nem ismert háttérvilág ad helyet a kalandoknak, biztosan akad példája a szerepjátékoknak. Harry Dresden pl. egy csapat egyetemista vérfarkassal szokott D&D-t játszani, és barbár karaktere van, de beszól, ha a tűz golyó nem úgy viselkedik, ahogy azt ő a valóságban megszokta. Persze le is hurrogják a többieket, mert senki nem szereti az okoskodókat.

WoD-ban egy Black Dog nevű kiadó foglalkozik szerepjáték könyvek kiadásával, és a hobbi a Féreghez húzza közelebb a játékosokat. Vagy legalábbis így mesélték nekem, sose merültem el túlzottan a Werewolf játékokban.

Végső soron nem mondok semmi újat azzal, hogy beszéld meg a mesélővel. Ha ártatlan, és nem élsz vissza vele, akkor biztos vagyok benne, hogy nem fogja akadályát látni. Ha ez kell a karaktered személyiségéhez, hát rajta. Amint azonban ebből speckó előnyöket szeretnél faragni...legjobb, ha ezt a könyvben lévő statisztikákkal is lefekteted.

Azért felmerül a kérdés, hogy nem azért szerepjátékozol, hogy kilépj a mindennapokból, és olyan karaktereket személyesíts meg, ami különbözik tőled? Nem valami másra vágysz, és bújsz ennek a bőrébe? Vajon mit jelent, hogy olyan karakterrel játszol, mely alig különbözik tőled?