A játékos és a mesélő viszonya eléggé furcsa. Az egyetlen fontos dolog a bizalom.
A játékos bízik a mesélőben, hogy azért alkotta meg a kalandot, hogy szórakoztassa a játékost. Persze ez nem tökéletes bizalom, hiszen közben aggódik a karakteréért, míg ha teljesen megbízna a mesélőben, nem lenne benne izgalom.
A játékos bízik a mesélőben annak ellenére, hogy tisztában vele, hogy a mesélő hazudhat neki, átverheti, és elhallgathat információkat előle. Tisztában vele, hogy valamikor kedves karaktere életére fog törni mindenféle szörnyűségekkel, melyek kidolgozására órákat áldozott, mint valami szupergaz, aki a világ elpusztítására tör.
Közben a mesélő bízik a játékosban, hogy azt a karaktert fogja játszani, amit megbeszéltek. Hogy ésszerűen, a karakter fejével gondolkodva fog cselekedni. Hogy nem csal. Hogy ismeri a szabályokat. Hogy jól fogja venni a vereséget, tragédiát, drámát, halált. Hogy partner lesz a történet szövésében.
Szóval ne legyetek olyanok, akikkel nem szívesen játszanak. Ha ez a bizalom egyszer megtörik, nehezen építhető fel újra.
Ne legyeteket trollok a katakombában!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése