Oh baby, don't hurt me
Don't hurt me no more
Azonban vannak LARP-ok, ahol ez nem érvényes. De mi is az a LARP?
Hozzá nem értőknek szeretem úgy magyarázni, hogy interaktív színház, nézők és forgató könyv nélkül, ahol csak a karaktereket határoztuk meg előre. A legfontosabb ebben az esetben az interakció, a beszélgetések, és a hatások, érzelmek, amiket egymásból kiváltanak. Ezt elég könnyen sikerül megérteniük a járókelőknek és elfogadniuk.
Olyanoknak, akik már kissé beleártották magukat szörnyű hobbinkba már sokkal egyszerűbb elmagyarázni. Annyi elég, hogy beöltözve eljátszod azt, amit a karaktered tenne, ahelyett, hogy ezt elmondanád a mesélőnek. Tőlük már okosabb kérdéseket is kaphatunk, például, hogy mi rendszerezi a játékot, milyen egy történet, milyenek a questek, hogy jelzed a különféle dolgokat. Ezek azonban már nagyon játékfüggőek, hogy mi hogyan történik, és mi a rendszere. Sajnos vagy szerencsére, nincs két teljesen egyforma rendszerű játék, könnyedén el tudok képzelni olyat, hogy léteznek elzárt élőszerepjátékos közösségek, ahol a megszokottól eltérő jelzések terjedtek el.
Egyszer egy beszélgetés során előkerült, hogy egy szabályrendszerben azt kell meghatározni, leírni, és szabályok keretei közé fogni, amit nem szeretnénk, hogy a játékosok maguk játszanak ki.
Egy harcorientált játékon, ahol az a fő, hogy a fegyverek biztonságosak legyenek, nem fogják részletes szabályokkal leírni az ütésváltás módját. Támaszkodj az ügyességedre és a begyakorolt mozdulatokra, és reménykedj a legjobban. Elég könnyű ilyen játékokon zúzódásokat, monoklikat összeszedni, de ez ezzel jár, ebbe belegyezett mindenki, aki részt vett az eseményen. Ezeken a mágia az, ami a szabályokban szerepel főképp, mert azt nem tudjuk megjeleníteni, érthető okok miatt. Persze esik szó arról, hogy vigyázz a másikra, meg a karakterhalálról, de ők elég rövid szabálykönyvvel képesek megúszni az egészet.
Egy olyan játékon, ahol a szociális interakciókon van a hangsúly sokkal részletesebb harcrendszert fogtok találni. Sok esetben még hozzáérni sem szabályszerű a másikhoz, vagy éppen fegyvernek látszó tárgyat bevinni a játéktérre. Bár ez utóbbi szerintem kicsit túlzás, hiszen ha máshogy próbálják megjeleníteni a fegyvereket( kártyák, jelölők, stb.), az inkább illúzióromboló. Gyerekként elég sok fegyvernek látszó tárggyal játszottam, szerepjátékos lett belőlem...ami végül is elkönyvelhető fejlődési problémának. Az ilyen játékokon valójában a sérülés lehetőségét akarják kizárni. Nem az erőszak a lényeg, hanem hogy OUT nyugodt körülmények között lehessen csacsogni. Ilyen játékokon egyébként kifejezetten egy kubista festő alkotására hasonlít egy tömegverekedés, ahol mindenki áll, és a mesélő a koreográfus.
A LARP egy furcsa állatfajta, mely csak fokozza a szerepjáték addiktív jellemzőit. Légy óvatos, mikor belépsz az ajtón, mert könnyen megváltozhat az életed.
Don't hurt me no more
Azonban vannak LARP-ok, ahol ez nem érvényes. De mi is az a LARP?
Hozzá nem értőknek szeretem úgy magyarázni, hogy interaktív színház, nézők és forgató könyv nélkül, ahol csak a karaktereket határoztuk meg előre. A legfontosabb ebben az esetben az interakció, a beszélgetések, és a hatások, érzelmek, amiket egymásból kiváltanak. Ezt elég könnyen sikerül megérteniük a járókelőknek és elfogadniuk.
Olyanoknak, akik már kissé beleártották magukat szörnyű hobbinkba már sokkal egyszerűbb elmagyarázni. Annyi elég, hogy beöltözve eljátszod azt, amit a karaktered tenne, ahelyett, hogy ezt elmondanád a mesélőnek. Tőlük már okosabb kérdéseket is kaphatunk, például, hogy mi rendszerezi a játékot, milyen egy történet, milyenek a questek, hogy jelzed a különféle dolgokat. Ezek azonban már nagyon játékfüggőek, hogy mi hogyan történik, és mi a rendszere. Sajnos vagy szerencsére, nincs két teljesen egyforma rendszerű játék, könnyedén el tudok képzelni olyat, hogy léteznek elzárt élőszerepjátékos közösségek, ahol a megszokottól eltérő jelzések terjedtek el.
Egyszer egy beszélgetés során előkerült, hogy egy szabályrendszerben azt kell meghatározni, leírni, és szabályok keretei közé fogni, amit nem szeretnénk, hogy a játékosok maguk játszanak ki.
Egy harcorientált játékon, ahol az a fő, hogy a fegyverek biztonságosak legyenek, nem fogják részletes szabályokkal leírni az ütésváltás módját. Támaszkodj az ügyességedre és a begyakorolt mozdulatokra, és reménykedj a legjobban. Elég könnyű ilyen játékokon zúzódásokat, monoklikat összeszedni, de ez ezzel jár, ebbe belegyezett mindenki, aki részt vett az eseményen. Ezeken a mágia az, ami a szabályokban szerepel főképp, mert azt nem tudjuk megjeleníteni, érthető okok miatt. Persze esik szó arról, hogy vigyázz a másikra, meg a karakterhalálról, de ők elég rövid szabálykönyvvel képesek megúszni az egészet.
Egy olyan játékon, ahol a szociális interakciókon van a hangsúly sokkal részletesebb harcrendszert fogtok találni. Sok esetben még hozzáérni sem szabályszerű a másikhoz, vagy éppen fegyvernek látszó tárgyat bevinni a játéktérre. Bár ez utóbbi szerintem kicsit túlzás, hiszen ha máshogy próbálják megjeleníteni a fegyvereket( kártyák, jelölők, stb.), az inkább illúzióromboló. Gyerekként elég sok fegyvernek látszó tárggyal játszottam, szerepjátékos lett belőlem...ami végül is elkönyvelhető fejlődési problémának. Az ilyen játékokon valójában a sérülés lehetőségét akarják kizárni. Nem az erőszak a lényeg, hanem hogy OUT nyugodt körülmények között lehessen csacsogni. Ilyen játékokon egyébként kifejezetten egy kubista festő alkotására hasonlít egy tömegverekedés, ahol mindenki áll, és a mesélő a koreográfus.
A LARP egy furcsa állatfajta, mely csak fokozza a szerepjáték addiktív jellemzőit. Légy óvatos, mikor belépsz az ajtón, mert könnyen megváltozhat az életed.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése