Nemrégiben volt lehetőségem hosszabb ideig mesélni az egyik legrégebben futó magyar LARP-on. Meggyőződésem, hogy a hosszú ideig tartó játékok, rendszeres alkalmak adnak igazán teret a komolyabb történetek és a karakterek kibontakozásához. Minden játékosnak megvan a lehetősége ahhoz, hogy beleavatkozzon a történésekbe, és azok hosszútávú következményeit is átélje.
Sajnos ennek a játékformának megvannak a saját, kifejezetten csak rá jellemző problémái. Ugyan itt nem akarok írni az IN-OUT keveredésekről, a mesélő és szabály változásokról, vitákról, melyek mindenhol előfordulnak, ahol elég ideig vannak "összezárva" emberek.
A fentiek ellen nem sokat lehet tenni, de akadnak olyan folyamatok, melyek a mi fejünkben játszódnak le, és egy hosszabb időszakon át tartó játékon már rossz hatással vannak a karakterre is.
Remélem tudok segíteni azzal, hogy felhívom ezekre a figyelmet.
1. Minden játékon ott vagy (még akkor is, ha nem érzed úgy, hogy menned kellene)
Találni egy új játékot sokban hasonlít a szerelemhez. Jó ideig ki sem tudod verni a fejedből, folyton beszélni akarsz róla, és arról a sok jó élményről, amit szereztél, és egyértelműen lelkesedéssel várod a következő alkalmat. Idővel ezek az érzések megfakulnak, elkezdődik a kiégés. De azért továbbra is eljársz minden játékalkalomra, mert újra át akarod élni azokat az örömöket, amiket még a lelkesedési időszakban tapasztaltál, sokat fektettél a történetbe, a karakterekbe, valamint ez egy elég egyértelmű alkalom, hogy találkozz azokkal a barátaiddal, akiket a játék során szereztél.
Szóval továbbra is játszol, ott vagy mindig, annak ellenére, hogy a szíved már nincs a helyén, vagy legalábbis nem ott ahol te és a többiek szeretnék. Persze ettől még találsz benne élvezetet, viszont ez már nem játék, hanem társadalmi elvárás inkább.
Előbb vagy utóbb elérkezik az az állapot, mikor már morogva, panaszkodva mész el a játékokra, sőt esetleg tartva attól, hogy milyen rossz is lesz. Ez esetben sokkal inkább kötelességtudatból mész a játékra, hiszen a többiek számítanak rád, része vagy a történetnek, feladata van a karakternek. Szolgáljon ez figyelmeztetésként! Ha ekkor nem teszel azért, hogy újra megtaláld a régi élvezetet a játékban, akkor egyszerűen ott fogod hagyni, és ez utóbbi hosszú és kellemetlen folyamat.
Egyszerű a megoldás, ha nincs kedved menni, ne tedd. Tarts szünetet! Hagyj ki néhány játékalkalmat. Ha kell, találj ki valamit, amiért a karaktered nem lesz jelen ezeken. Hagyj időt arra, hogy pihenjen egy kicsit az RPG agyad, és új ötletekkel álljon elő. Csak akkor menj vissza játszani, ha azt lelkesen tudod tenni, ha kialakul a kényszer, ha vannak terveid.
Ha találkozni akarsz az ottaniakkal, szervezz egy estét, amikor játékon kívül találkoztok, legyen más a téma, érezzétek magatokat jól más környezetben. A lényeg, hogy amíg nem érzed úgy, hogy örömmel fogsz visszatérni, addig ne folytasd.
2. A karakter története már kifutotta magát (de te még mindig játszod őt)
Ez elég nehézkes. A hosszú játékoknak épp az a lényege, hogy a történet sosem ér véget. Azonban, mint minden történetnek, a karakterének is kell, hogy legyen vége. Találkoztam pár játékossal, akik nem voltak elégedettek a játékkal, de nem tudták megmondani pontosan miért. Legtöbbször, amit hallottam tőlük az az volt, hogy "Nem tudom, mit kellene csinálnom a karakteremmel." Kifogytak a terveikből, elmondták az összes meséjüket.
A karakterek csak stagnálnak. Persze vannak új történetek, de ezekben ők csak szereplők, és nem a történetek forrásai ilyenkor. A környezetük változik, ők ugyanolyanok maradnak. Egyre kevesebb örömöt okoz, ahogy a karakter egyre kevesebbet fejlődik, egyre kevesebbet fedeznek fel a személyiségéből. Kénytelenek a külső történéseket élvezni, ahelyett, hogy ezt a karakter saját, belső folyamatai okoznák.
Nagyon hasonló ez ahhoz, mint amikor egy sorozat túlságosan hosszú ideig fut. Mindannyian éltünk már át ilyet. Nézünk egy sorozatot, és azt kívánjuk bár már véget ért volna a történet a helyett, hogy húzzák-vonják a végtelenségig. Nézzük ugyan, de már nincs meg benne az az élvezet, ami eleinte volt. Vagy a főszereplő érte el a személyiségfejlődésének csúcsát, és már nem változik semmit, vagy túl sok minden változott, és már nincs meg benne az, ami eleinte megfogott bennünket. Sok játékos elköveti ezt a hibát, és teljesen abban a meggyőződésben játszanak tovább, hogy a történetnek nem kell véget érnie, pedig ez pont ellenkezőleg van.
A megoldás, hogy búcsút kell inteni a karakternek. Nem örökre, nem kell megölni, csupán egy időre. Próbálj ki egy új karaktert. Olyat, aki nagyon máshogy néz a világra, nagyon más személyisége van, tehát teljesen új élményt és kihívásokat tud nyújtani. Itt azonban hosszabb időről van szó, ami csak akkor megy könnyen, ha a játék lehetővé teszi, hogy több karaktered is legyen.
Azonban van, hogy végképp vége egy történetnek. Amennyiben ezt időben felismered, te dönthetsz arról, hogyan legyen ez, és komoly jelentést adhatsz az utolsó időszaknak. Sokkal jobb ez, mintha folytatnád ezzel a karakterrel, de úgy érne véget, hogy csak rossz szájízed marad utána.
3. Nem fektetsz bele annyit érzelmileg, mint régebben (de elvárod, hogy ugyanazt kapd vissza)
Ugyan már írtam erről, de nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a LARP-tól (mint sok minden mástól is) pont annyit kapsz vissza, mint amennyit belefektettél. Eleinte ez nem probléma. Megvan a lelkesedés, izgat minden apró részlet, és őszintén tudsz örülni a balsikereknek is. Aztán lassanként egy sokkal stabilabb, hosszabban tartó időszak következik, amiben közel ideális szinten vonod bele magad érzelmileg. A karakternek kapcsolata van a többivel, rendszeresen részt vesz a történetszálakban, ismeri a város arcait, NPC-it, tisztában van az erőviszonyokkal.
Ez az állapot sokáig, akár hónapokig is tarthat, de elkezdődik az, hogy egyre kevesebbet kezdenek jelenteni az apróságok, az új játékosok szürke arcok maradnak csupán, a régiek meg eltűnnek. Az érzelmi kifáradás miatt egyre inkább eltávolodik a játékos az IN-es realitástól, egyre kevésbé vonódik be a világba, amit együtt hoznak létre. E miatt minden olyan, mintha már láttad volna. (Hányszor is mentettük meg a világot? Nem tudom, 8-nál abbahagytam a számolást.) Egyszerűen nincs új a nap alatt.
Ez nem feltétlen a játékos hibája. Könnyen lehet, hogy azok, akik a történetek kitalálásáért felelősek már nem tudnak újat alkotni, és csak a régiek variációt látja a társaság újra meg újra. Könnyen lehet, hogy a két előző állapot egyike okozza ezt. Lehet, hogy az új játékosok nem állnak úgy a játékhoz, ahogy te, és nehezebben alakulnak ki kapcsolatok.
Azonban tegyük fel, hogy a probléma benned van. A LARP fáradtság egy létező és komoly dolog, amivel foglalkozni kell a minőségi játékért. Nem szabad elfelejteni, hogy az élő szerepjáték egy képzettség, melyhez komoly koncentrációra van szükség. Ez eleinte még könnyen megy, de később sokkal tudatosabban kell azokhoz az elvekhez tartanod magad, amikhez eleinte tartottad magad(vagy később,mikor a lelkesedésed egy kicsit reálisabb szintre süllyedt). Ha nem vagy ott kellőképp fejben, akkor nem fogod annyira élvezni a játékot, mint mikor ez még megvolt. Ebből kifolyólag könnyen frusztrálttá tehet, hogy ami régen örömet okozott, az már nem érint meg benned semmit. (Újabb dologban, ami megerősíti a függőségi elméletemet.) Azért nem érintenek meg, mert tudatosan, vagy tudat alatt, de már nem hagyod.
A megoldás erre az eltávolodásra, hogy újra kapcsolódsz a játékhoz, a karakterekhez. Persze nem lesz olyan egyszerű, mint mikor még megvolt az első alkalom izgalma, de meg kell próbálnod. Minden karakterben van érdekes, minden történetben van dráma, amit megtalálhatsz. Ez pont olyasmi, amit én is átéltem. Igen, kifejezetten nehéz az első izgalmat átélni, mikor sokadjára hívnak be egy titkos gyűlésre, ami unalmas lesz és vontatott. Már nem hat meg végigmenni a játéktérhez vezető folyosón, és nem vagy ott mindenki előtt.
Újra bele kell fektetned a karakteredbe, és itt nem a háttérinfókra gondolok, az értékekre, hanem konkrétan a szerepre. Ez olyasmi, amiért konkrétan tenned kell, nem fog magától megoldódni.
Lehetséges, hogy a karakterrel történt ez, hiszen ők is fejlődnek, tapasztalnak, és nem kizárt, hogy ők távolodnak el a dolgoktól. Azonban ez csak a karakterre vonatkozik, nem a játékosra. Ez ugyan ebben az esetben kifejezetten nehezen meghúzható határ, de tégy azért, hogy megtaláld. Különbséget kell találni a között, hogy a karaktert keményíti meg a világ, vagy a játékos lesz érzéketlen.
4. Már nem szereted a játékot (de még mindig játszol)
Ez hasonlíthat a 1-esre, de nem az. A különbség, hogy az első esetben még szereted a játékot, és folytatni akarod, csak némi szünetet kell tartanod, hogy megelőzd a kiégést. Ehhez az esethez két dolognak kell egyszerre teljesülnie: 1: Észrevenni, hogy a játék amit játszol már nem a játék, ami szerettél, 2: Nem élvezed, amivé a játék lett.
Több oka is lehet annak, hogy ez a helyzet miért alakul ki. Lehet, hogy a játékszabályok változtak meg úgy, hogy nem tudsz velük azonosulni. A történetszál úgy változtatta meg a világot, hogy már nem évezed azt, nem érzed magad beleillőnek. Esetleg mások lettek a mesélők, és nem értesz egyet azzal, ahogy az új csapat irányítja a dolgokat. Persze lehetnek más okok is, a lényeg az, hogy egyszer csak észreveszed, hogy azok közül, akikkel régen élvezted a játékot sokan, vagy akár mindannyian abbahagyták már, és valahogy nem az igazi az újakkal.
Légyen bármi is az ok, észreveszed, hogy már nem szereted a játékot.
Ezt nagyon nehéz elfogadni. Hiszen annyi időt, pénzt, tanulást fektettél a hobbiba, hogy nehéz végig gondolni, hogy eljött az ideje a távozásnak. Persze küzdesz ellene, miközben a játék egyre inkább ellenedre lesz. Hátrányok, és panaszok sokasága, melyeket nem tudsz nem észrevenni többé. Az alternatíva meg az, hogy nem mész, ami meg nem elfogadható. Senki nem szereti azt gondolni, hogy ilyen sok értéket "elpazarolt", még ha ez nem is igaz, hiszen korábban élvezte és visszakapta élményben.
Egy másik fontos tényező, hogy az élő szerepjátékoknak kifejezetten bonyolult, és szerteágazó szociális hálója van. A játék még a kevésbé szociális embereket is kihozza barlangjából, és az együtt megalkotott és átélt élmények komoly kötődéséket eredményeznek. Ebből komoly barátságok, párkapcsolatok alakulhatnak ki. A játék otthagyása könnyen érződhet ezen kapcsolatok elárulásának. Azt mondogatod magadnak, hogy számítanak rád, várnak téged, meghívtak. Az ilyen gondolatok jóval tovább tarthatnak a játékban, miközben egyre kevésbé élvezed azt.
Jelezheti, hogy ebbe az állapotba indultál el, ha a játék után nem nevetgélve meséled a kellemes pillanatokat, hanem inkább panaszok jutnak eszedbe, és olyan dolgok, amikkel nem értettél egyet, vagy nem tetszettek. Persze minden játékban lehet egy-egy rossz alkalom, hisz nem lehet mindegyik tökéletes, és vannak jobbak, rosszabbak, tehát vannak olyanok is néha, amik nagyon rosszak(legalábbis neked, személyesen). Ezzel nincs semmi gond, amíg nem rendszeresek ezek. Ha elindultál ebbe az irányba, gondold át, mit szeretsz még ebben a játékban, és sajnos meg kell hoznod pár nehéz döntést, ha ezen változtatni akarsz.
Két lehetőség van itt a megoldásra. Vagy felkelsz, és beszélsz erről egy felelős embernek, vagy összepakolsz, és elmész.
Nincs azzal semmi gond, ha kifejted a véleményedet és az aggodalmaidat a szervezőknek, mesélőnek. Azonban oda kell figyelned, hogy a lehető legudvariasabban tedd ezt. Mivel hosszú játékokról beszélünk, ezért elkerülhetetlen, hogy lesznek olyan változások, melyeket még a szervezők sem vettek észre, és ha felhívod rá a figyelmüket, akkor tudnak rajta változtatni. Persze nagyon konstruktívan kell ehhez hozzáállni. Nem követelődzve, vagy "bezzeg régen"-ezve, egyik sem vezet olyan megoldásra, ami kielégítő lenne számodra. Ne vedd támadásnak, ha vitatják ezt, hanem beszéld meg velük. Előfordul, hogy ami a többségnek régen élvezetessé tette a játékot, az már nem teszi ezt meg, hiszen a közösség igénye is változhat idővel.
A másik lehetőség, hogy otthagyod a játékot. Ez ugyan sokaknak nem ideális, de közben vedd figyelembe az első szabályát minden játéknak: Addig játssz, amíg élvezed. Ha ez már nem teljesül, akkor valójában már te sem vagy jó hatással mások játékélményére. Nem mindegy azonban, hogyan távozol. Vannak ott barátaid, és ha ők is komolyan gondolják a kapcsolatotokat, akkor ettől nem kell ezeknek véget érniük. Gondolj a jó élményekre, és maradj jóban azokkal, akikkel szeretnél.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése