Miért nem akarsz mesélni?

Ebben a szösszenetemben igyekszem összeszedni azokat a klasszikus gátló tényezőket, amiket magunk elé szoktunk állítani, és, ha szeretnénk, akkor hogyan lehet azokon túllépni.

1.: „Nincs önbizalmam”

Persze, nem ezt fogom magamnak mondani, sokkal inkább valami olyasmit, hogy „Úgysem tudok úgy mesélni, mint X.Y.!” illetve, „Úgysem leszek képes lefoglalni a játékosokat!”, vagy „Úgysem figyelne rám senki!” 

Nem véletlenül kezdtem ezzel a problémával. Szerintem ez a legkomolyabb visszatartó tényező, és a legtöbb potenciális kaland-gyöngyszemet és magasba ívelő mesélői karriert, ez a borzasztó gondolat gátolja meg, hogy megszülethessen valaha is.

Való és igaz, egy mesélő nem lehet egy végletekig introvertált személy. Amellett, hogy állandóan figyelnie kell a játékostársai reakcióit, és ki nem mondott kívánságait, amellett vezetőként is helyt kell állnia. Tudnia kell „elkussoltatni” és irányba terelni a játékosokat, ami főleg egy nagyobb létszámú játéknál egy kifejezetten nehéz dolog tud lenni…

…de kb. ezerből egy mesélő kezdi ezt az ipart ezeknek a képességeknek a birtokában.

Nem lesz a meséd olyan izgi, mint az a kaland, amit 4 éve játszottatok és azóta is felemlegetitek? Simán lehet! De ez egyáltalán nem baj. Vedd észre, hogy négy éve emlegetitek fel azt a kalandot, tehát az a mesélő azóta sem dobott ilyen szép kosarat. Ott nagyon elsült a kapanyél. Egyben álltak a csillagok, a játékosok tettre készek voltak, a karakterek képesek voltak arra, hogy élvezetesen tudjanak együttműködni/áskálódni, a mesélőt homlokon csókolta a szuper-múzsa, stb. stb. stb. 

Az összes ilyen „úgysem” típusú önellenérv, csak és kizárólag arra, van, hogy saját magadnak szabj gátakat, de valóság alapjuk gyakorlatilag nincs.

Ha ki szeretnéd próbálni magad, de félsz, hogy „beégsz a haverok előtt” tedd azt, amit minden bölcsen rettegő szuperhős tesz: Húzz maszkot! Hagyd ott azt a közeget, ahol ismernek, ahol tartasz a negatív megítéltetéstől és lépj egy nagyot. Szervezz meg egy mesét idegen játékosoknak. Elmondod nekik, hogy most kezded a szakmát, és a tapasztalatukra és véleményükre vagy kíváncsi. Lemeséled a sztorit, és kérdezd meg tőlük, hogy nekik abból mi és hogyan tetszett illetve, hogy mi az, amit érdemesebb másként csinálnod stb. Hidd el, mindenki örül, amikor valaki mesélővé szeretne fejlődni. (Ezt nevezik hosszú távú befektetésnek ugye…) 

Két-három mese, és azt fogod érezni, hogy a nyelved megeredt, és a komáid meg a kockát szorongatva lesik minden szavadat. A fontos, hogy az első lépést meg merd lépni!

2.: „Nem tudom, hogy lesz egy sztori izgi!”

Ez a probléma a „Nincs önbizalmam!” kistestvére, de ebben legalább van egy minimális igazság.

Van valami a fejedben, és tudod, hogy ha valaki neked azt lemesélné, akkor te azt tökre élveznéd, és tökre tudnál rajta izgulni, meg tökre minden, de… Vajon, más is pont így gondolná? 

Ennek a megítéléséhez sajna kell a tapasztalat. Ismerned kell a játékosaidat, hogy számukra mi is az, ami tényleg, hű de izgi.  De kérlek, ne gondoljuk azt, hogy, csak mert még nem meséltünk nekik, nem is figyelhetjük meg őket! Mindig vannak „típikus játékosok”. A csapatoknak jellemzően szokott lenni, egy olyan hangos vezető karaktere, aki bizony, ha varázslóval van is vitéz lovagként rongyol be a legnagyobb ütközetbe. Szokott lenni ő, aki csak ül, inkább mesét szeretne hallgatni, mint komolyabb interakciókba keveredni bármivel is, és még sorolhatnánk ezeket a játékos típusokat. 

Csalj! 

Úgy érzed, van egy talán jó sztorid? Gondold végig, hogy ha a játékostársaidat sablonokig egyszerűsíted. (csúnya dolog, de sajnos hatékony módszer) akkor az ő sablonjuk rá illeszthető lesz-e a történetedre, vagy inkább idegenek lesznek tőle? Ha nem illik bele a képbe, érdemes más történeten gondolkodni, de ha szerinted nekik való, akkor hangsúlyozd ki nekik. Kapjon minden sablon reflektorfény lehetőséget a sztoriban, és akkor hidd el a végeredmény jó lesz.  

Kiszámítható lett a vége? Annyi baj legyen. A játékosok kiélhették magukat, ezáltal a „szolgáltatást, amire befizettek”, megkapták, és élvezték, te meg tanultál az esetből. 

3.: „A játékosok jobban ismerik a világot, mint én!”

Vacak érzés. Tudom. Állandóan ott lebeg a szemed előtt az a borzasztó pillanat, amikor te mondasz valamit, majd erre valaki jól feláll, és jobb szó híján gyönyörűen beleugat a mondandódba. Elkezdi, a „De hát” kezdetű, bicskanyitó mondatokat és a játék hangulata abban a pillanatban kettétörik.

Meg kell tanulnod azt mondani, a játékosodnak, hogy „lehet, hogy igazad van, más körülmények közt. Most kérlek, fogadd el ezt!” (avagy, ha gyorsabban akarsz fogalmazni, tudd le egy „Ülj le, egyessel”) 

Hőzöngeni fog? Lehet! Kell, hogy ez téged érdekeljen? Hááááááát… 

Most jön egy jó „az attól függ”. A kérdés, amibe a kedves játékostársad bele vau-vault, és belecsip-csiripelt, a sztorid szempontjából mennyire egy releváns valami. Ha a történeteden a játékos óhaja-sóhaja nem változtat, lehet engedni neki. De ha az engedmény a sztori kárára menne, akkor bizony el kell kussoltatni a kedves cimboránkat. 

Ez a probléma egyébként, el kell, ismerjem, például M.A.G.U.S.-nál nálam tökéletesen fenn áll. 

Ismerem az összes szabálykönyvet, jól megolvastam őket, sőt még egy jó tucat regényt is elolvastam, de a világához már annyi végtelen szart hozzáírtak, hogy egyszerűen lehetetlen mindent tudni.

Könnyű megoldás tud lenni, kedves jövendő mesélő, ha tudod, hogy a játékosaid, biztos többet tudnak nálad a világról, ha kirántod őket a komfort zónájukból. „Igen? Mindent tudsz Toronról? Tök jó! Azt is tudod, mi zajlik ott ötven-száz év múlva? Nem? Na, akkor figyelj!” És ésszel, de legyél kreatív. 

Magadnak szereztél egy saját szabad világot, a játékosaidnak meg boldog izgi órákat, hisz az imádott univerzumuk tovább bővült számukra. 

4.: „Nem tudom, hogyan kezdjek hozzá a kaland megalkotásához!”

Internet!

Na jó, ez elég lusta válasz volt, főleg, hogy most is ott vagy. Esetleg talán fejtsük ki!

Tényleg jó regény/forgatókönyv/modul író segédleteket találhatunk Google barátunknak hála, és megtalálhatjuk a nekünk kényelmes kaland írási tematikát. 

Van, aki úgy ír kalandot, hogy megjelenik lelki szemei előtt két-három jelenet, ami tök bejön neki, és azon gondolkodik, azokat hogyan írja össze. (Jelen!) Van, aki kívülről halad befele. Szül egy világot, alkot bele szövetségeket, alkot bele karaktereket, és a logikára bízza, hogy miért, mitől és hogyan lesz közöttük konfrontáció. Van, aki játékvezetési célokat tűz ki maga elé, (pl. „a játékosok nem érthetnek semmit!”) és a céljait használja fel vázként, amire sztorit szőhet, stb. stb. stb. 

Tényleg nagy a lehetőségek tárháza, tessék szépen utána járni. 

5.: „Nem tudom, hogyan kezdjem el a kalandot!”

Ez egy érdekes probléma. 

Ott van a fejedben a tökéletes történet, megtervezve minden árulással, cselszövéssel, hősiességgel, de fogalmad sincs, hogy kezdj bele.

Három egyszerű áthidalást ismerek erre a problémára. 

Első (a kedvencem): In medias res. Nagyon is meg tudja adni a hangulatot, ha a mesélő első szava, mielőtt bármit is lefestene, vagy térbe és időbe helyezne, vagy akármi, hogy „Dobj kitérést…” Csúnyán megfogalmazva egy „felszopó” konfrontáció bőven elég arra, hogy a játékosok utána kellő türelemmel és odaadással fogadják el az összemesélés sokszor kínos és el kell ismerni néha erőltetett pillanatait. 

Második (az eggyel kedvencebbem): Törd át a negyedik falat. Nem tudod, hogy lehet hangulatosan játékon belül meghívni mindenkit a bálra, ahol majd zajlanak az események? Lépd át az egészet. Csinálj tenmagad egy gyönyörű meghívót, vagy még jobb kapásból annyit, ahány játékosod van, és nyomd a kezükbe. El lesznek ragadtatva, és abszolút nem fogja őket érdekelni, hogy a futár mégis, hogy találta meg őket. Star Wars mesénél használtam ezt a trükköt. Ott az összemesélést és baj felvezetést egy klasszikus Star Wars film kezdő felfelé folyó sárga betűs kis videóval oldottam meg. Le volt benne írva mi a szitu, és a játékosok már rá is hangolódtak.

Harmadik (ezt nem szeretem, de a szükség nagyúr): Közlöd a játékosaiddal, hogy fogadják el, hogy össze vannak mesélve, ne adja isten, kérd meg őket, hogy a karakteralkotásuknál az előtörténetüket úgy írják meg, hogy benne legyen miért is vannak együtt… Ezt a metodikát akkor használd, ha tudod, hogy aznap sok mindent kéne lejátszani és nem szeretnéd húzni az időt.

Most így első neki futásra, ennyi jutott eszembe, ha majd még elég összegyűlik, akkor egy második fejezettel fogom folytatni. Véleményeitekkel, észrevételeitekkel, tapasztalataitokkal, ötleteitekkel, ellenérveitekkel kérlek, nyugodtan bombázzatok.