Miért rögtönzök a meséimben?

Úgy gondolom, hogy minden mesélő első kalandja élénken él emlékeiben, pontosan emlékszik arra, hogy mit hol rontott el, és azóta sokat dolgozott azon, hogy azokat a hibákat kijavítsa. Legalábbis én amennyire izgultam az első mesém során, nem csoda, ha minden perce belevésődött az emlékeimbe.

Máig úgy gondolom, hogy egy egész jó kaland volt az, még ha nem is feltétlen világhű. Ami megmentette a  totális összeomlástól, az a részletekbe menő kidolgozás, és a jóindulat a játékosok részéről. Szerencsére nem volt vele olyan nagy munka, az egész egy zárt környezetben játszódott (egy anyahajón(nem mintha az nem érne fel egy kisebb várossal)), így a szereplők és helyszínek mindegyike jól átgondolt lehett.

Mára már arányaiban sokkal kevesebb időt szánok egy kalandra. Nem állok neki előre kidolgozni az NPC-ket, csak a motivációikat. A helyszíneknek is csak a hangulatát írom fel, vagy jegyzem meg. Hogy hol, és miért történt a változás erről írok a továbbiakban.

Számomra emlékezetes fordulópont egy emlékezetes D&D kaland során történt. Ez volt az első kaland, amit meséltek nekem, és én is rendszeresen mesélem, ha gyorsan van szükség egy történetre egy ismert rendszerben. 

A kaland egy ostromlott városban játszódik, melyet mind a szárazföld felől, mind a tenger felől lezártak a támadók. Van némi feszültség a civil lakosság és a város vezetősége között, mivel a város ellátása megszűnt, és nem készültek ostromra. Ezt megpróbálja kihasználni az alvilág néhány jobb arcú alakja, hogy elnyerje a lakosság támogatását a jövőben a városőrséggel szemben. Robin Hood-ot játszanak élelemmel. Közben mennek a sorozások a lakosság körében, és minden 16 éven felüli férfit felfegyvereznének.

Valami véletlen Deus Ex Machina folytán a kalandozóink éppen a városfalon belül rekedtek, és hamar csapattá formálódtak. Akkoriban úgy gondoltam, hogy két választási lehetőségük van (elismertem a harmadik lehetőség létét, de sosem gondoltam olyannak, amit egy kalandozó választana) vagy összeállnak egy helyi bandával és raktárakat fosztanak ki, amit némi ellenszolgáltatásért cserébe szétosztanak a szegények között, vagy függetlenek maradnak, és megpróbálják a saját erőből átvészelni a város ostromát.

Kedves kalandozóim jelentkeztek városőrnek...

Volt köztük egy paladin, aki vitte magával a többieket...

Eleinte csak néztem, aztán hápogtam kicsit. Mivel úgy gondolom, hogy csak nagyon indokolt esetben szabad hasonló döntésekbe beleavatkozni, ezért kértem fél óra szüntet. Fogtam a füzetem és kiültem az erkélyre, hogy átgondoljam a továbbiakat.

Úgy gondolom, hogy jól sikerült végül. Eleinte csak reagálgattak a fosztogatásokra, amikről korábbi élményeim alapján tudtam, hogyan játszódnak le, csak a másik oldalról. Tették a dolgukat, látták, hogy korruptak a gazdagok, a nemesek, és a város vezetőségének nem szempont a pórnép túlélése. Közben ment az ostrom, és végül a kapu védelmében egy kivétellel mind hősi halált haltak.

Az utolsó tag egy wood elf volt. Mivel látta, hogy vannak drow-k az ostromlók között, ezért egy házban korommal el akarta maszkírozni magát egynek. Az arcuk közötti anatómiai különbségeket nem ismerem részletekbe menően, de azt mondtam, ha 20-ast dob, akkor sikerül. Megdobta, és sértetlenül távozhatott a városból.

Ez volt az első megerősítés arról, hogy ha szükséges tudok rögtönözni. Ezért sokszor csak úgy ülök le mesélni, hogy alig készültem rá, csak egy halvány ötletem, vagy képen van arról, hogy mit szeretnék átadni. Ebből születtek már jobb-rosszabb kalandok, és mára már úgy gondolom, hogy a kettő ideális ötvözése a titok nyitja. Valójában, ha már egy kalanddal foglalkozik a mesélő pár órát, akkor már átgondolta eléggé ahhoz, hogy szerezzen pár kellemes órát a játékosainak.

Ti hogyan készültök egy kalandra? Miért éppen úgy?